8 téri tájékozódást fejlesztő játék

Múlt héten írtam a téri tájékozódás fejlődésének folyamatáról. (Ha még nem olvastátok, ide kattintva megtehetitek. 🙂 Hasonló utat járunk be a fejlesztő foglalkozásokon is azokkal gyerekekkel, akiknek ezen a területen van problémájuk. A téri orientációs gyakorlatoknál a gyerekeknek önmagukat kell a környezetben elhelyezni. Azaz saját helyzetüket viszonyítani más emberekhez, tárgyakhoz: pl. Apu mellett sétálok, vagy: Peti és Zsófi között ülök, azaz ők mellettem vannak. Ha a fenyőfánál jobbra fordulok, ott a játszótér. 

Ez nem könnyű feladat, mert a téri viszonyokat nem lehet “megtanítani”, hanem a gyerekeknek kell megtapasztalni sok-sok helyzeten keresztül. Így fog előbb-utóbb saját tapasztalattá válni és elmélyülni. 

A tanulási problémákkal küzdő gyerekeknél jellemző ennek a viszonyításnak a gyengesége. Számukra nincs különbség a p-d betűk, vagy láb-bál között.

A matekban gyakran nem értik, hogy miből mit kell elvenni, például a kivonásnál. Nem nehéz továbbgondolni, mennyire fognak eredményesen boldogulni egy matematikai szöveges feladat önálló megoldásával, vagy egy kétoldalas szöveg értő olvasásával…

teri tajekozodast fejleszto jatek

Ha nálam megforduló gyermeknél ilyen jellegű problémát találok, mindenképpen próbálom meggyőzni a szüleit, hogy otthon is játsszanak téri tájékozódást fejlesztő játékokat.

Jöjjön is néhány egyszerű játék, amit otthon (azaz kb. bárhol:) kipróbálhattok!

8 egyszerű, téri tájékozódást fejlesztő játék

Akadálypálya

Székekből, asztalokból akadálypályát építünk. A gyerekeknek meghatározott módon kell átjutni: fölötte, alatta, mellette, jobbra vagy balra, valamik között stb.  Az irányokat tudatosítsuk kimondással. Kérdezzük meg: hol jöttél? (Az asztal alatt másztam át, átugrottam a maci fölött stb.) 

Előtt-mögött-mellett-alatt-felett

Utasítás szerint helyezik el a tárgyakat. Lehet egy vagy több tárggyal, ülve, állva, fekve, lehet kombinálni. Pl. „labda felettem, füzet alattam, labda előttem, könyv alatt a ceruza“, de lehetőleg egyszerűbb utasításokkal kezdjük.

iranyitsd a robotot

Irányítsd a robotot!

Kitalálunk egy tárgyat, amit meg kell érintenie a robotnak a szobában. Gyermekünk, mint robot, megáll az ajtóban, és az utasításaink szerint cselekszik: csak irányt jelölő szavakat használhatunk – előre, jobbra, stb. – majd ha már elért a célhoz: lent, feljebb stb. Mikor a megfelelő helyre nyúl a robot, akkor megtapsoljuk. Másik lehetőség, hogy elrejtünk egy apróságot (pl. Lego figura) a szobában valahol és ahhoz vezetjük a robotot. 

Először a gyerek legyen a robot, utána bátran cseréljünk szerepet és irányítson ő minket. Ha már ügyes, hibázhatunk direkt, hogy kijavítsa (ezt nagyon élvezik :).

 

Labirintus

Egyszerű labirintust rajzolunk krétával a földre vagy bent csomagolópapírra a gyerkőcnek. Ezen kell végigmennie. 

labirintus

Színvadászat

Megadott színeket kell keresni a szobában (udvaron, utazás közben a kocsiból…) és elmondani, hol találták. 

Közlekedési rendőr

Rajzoljunk nyilat egy-egy lapra. Ezek segítségével mutassa a haladási irányt a gyermek, azaz rendőr bácsi, néni. 🙂 

Az én szobám 

Csukott szemmel, emlékezetből mesélje el, hogy mi van a szobájában (le is rajzolhatja)!

Jó szórakozást! 🙂 

Tetszett az írás? Leveleimből 💌 elsőként értesülhetsz az új cikkekről, fejlesztési tippekről és játékokat is szoktam küldeni! 🙂 ⬇️

Egyéb
cikkek