Medve napi játékok
medve nap macko nap

Eljött a tél utolsó hónapja, a február! Ennek 2. napjához több hagyomány is kötődik. A legtöbb kisgyereknek a medve nap 🐻 jut eszébe először róla, amikor is a mackó segít megjósolni, meddig tart még a tél.

Ez a nap másrészt Gyertyaszentelő napja a katolikusoknál, illetve ekkor osztották a “Balázs-áldást” a papok, amiről úgy gondolták, hogy minden torokbetegségtől megvédte az áldást kérőt. (Azért ez sem rossz, valljuk be! 😉)

 

 medve nap

 

Időjárás előrejelző appok hiányában nem csoda, hogy a régiek kíváncsian figyelték a természet változásait és a benne élő állatok viselkedését. Ezekből a szabályosságokból vontak le következtetéseket, hogy mi várható a közeljövőben.

A gyerekek nagyon nyitottak a természet megfigyelésére, és érdemes tudatosítani is bennük ezeket a megfigyeléseket – persze 2023-ban nem az időjóslásra gondolok! 😉

Annak ellenére, hogy a “medve nap” nem egy  jelentős ünnep, én mégis szeretek ezzel is foglalkozni.

  • Az ehhez hasonló, rendszeresen ismétlődő, (hónapokhoz, napokhoz kötődő) események segítenek a gyerekeknek az időben tájékozódni. Az idő megfoghatatlan dolog, ezért sok gyerkőcnek nehezen áll össze a fejében, éppen melyik nap, hónap, évszak van.

 

A közöttük lévő összefüggéseket pedig csakis sok-sok játékkal, tapasztalatok szerzésével lehet megláttatni.

 

Milyen az időjárás a medve napon?

 

A népi hagyomány szerint úgy gondolták, hogy ha február másodikán jó idő lesz, akkor későn tavaszodik majd.  „Gyertyaszentelőkor inkább a farkas ordítson be az ablakon, minthogy a Nap süssön” – mondták, akik már várták a tél végét. 🙂

A másik, legismertebb néphagyomány szerint, február 2-án a mackó előjön a barlangjából és megmutatja, milyen idő várható a következő 40 napban.

☀️ Ugyanis, ha szép, napsütéses idő van, akkor a medve meglátja az árnyékát és  visszabújik még téli álmot aludni. Ez azt jelenti, hogy még nagy hideg jöhet…

🌥 Ha viszont borongós, felhős az ég, az a mackónak azt jelenti, hogy lassan vége a télnek, közeledik a tavasz. Ekkor kint marad, nem bújik vissza a barlangjába.

 

medve nap bunker
medve napi bunkker a nappaliban

 

🐻 Medve napi játék 🐻

Játsszátok el ti is otthon, mit csinál a medve napon a medve! Természetesen a  gyerekek lesznek az álmos mackók.

⛰ Először is, épitsetek egy bungit párnákból, vagy a gyerekek egyszerűen másszanak be az asztal alá. Ez lesz a mackó barlangja. Hajtsák le a fejüket és aludjanak a mély, téli álomban. 

⏰  Egy megbeszélt jelre (ez lehet taps, vagy “jó reggelt” felkiáltás) az álmos maci kezdjen ébredezni és előbújni a barlangjából. 

💡 Anya a lámpa felelős 🙂 , ha felkapcsolja a villanyt (= süt a nap☀️), a mackó körbenéz, majd visszabújik szunyókálni még egyet, mert meglátja az árnyékát.

Ha nem kapcsoltok lámpát (=borongós idő van ☁️ ) , a mackó nyújtózkodjon egy nagyot és mászkáljon, egyen egy kicsit. Jöhet a tavasz!🌸

 

medve nap lampas jatek

 

Az éber mackók kipróbálhatják a  medvejárást is: tenyéren, talpon járunk, kinyújtott végtagokkal, a popsit megemelve. Próbáljuk úgy, hogy mikor a jobb tenyeret tesszük előre, a bal láb mozduljon, majd fordítva (bal tenyér, jobb láb). Ez egy keresztezett mozgás, ami fejleszti a koordinációt, a testrészeink összehangolt munkáját.

Ezen az egyszerű játékon keresztül fejlődik a gyerekek figyelme, mozgása, emlékezete is, miközben elhelyezik a mackók napját az időben: február van, azaz még tél, de hamarosan közeledik a tavasz.

 

Medve napi mondókák, versek 

Ezeket a Medve napi verseket, mondókákat mozgással is kísérhetitiek. Sőt, kell is, mert a kicsik több képességét is fejleszti, ha a mozgásuk és a beszédül összhangba kerül. 

 

Mackó, mackó 

Mackó, mackó ugorjál,
mackó mackó forogjál,
tapsolj egyet, ugorj ki! 

 

Mentovics Éva: Felébred a medve

 
Felébred a vackán, nyújtózik a medve,
örömében vígan táncra kerekedne.
– Halat fogok reggel, mézet falok délben,
erdei szamóca lesz az esti étkem.
Kis madár dalára, táncra kelve járok,
szaglászom a szendén nyíló vadvirágot.
De pompás a kedvem, tavaszodik végre,
napfény horgol csipkét erdők üstökére.
 

Weöres Sándor: A medve töprengése  

Jön a tavasz, megy a tél,
Barna medve üldögél:
– Kibújás vagy bebújás?
Ez a gondom óriás!

Ha kibújok, vacogok,
Ha bebújok, hortyogok:
Ha kibújok, jó eszem,
Ha bebújok, éhezem.

Barlangból kinézzek-e?
Fák közt szétfürkésszek-e?
Lesz-e málna, odu-méz?
Ez a kérdés de nehéz!

 

És a legkisebbeknek egy testsímogató cuki medvés versike: 

Mondjátok jóóól eltúlozva, viccesen, miközben végiggirógatjátok a pici (vagy nagyobb ☺️) testecskét: 

Megyen a medve

Megyen a medve
Morog a mája
Tányér a talpa,
Kurta a farka,
Csik, csik, csik.

 

Hajrá mackók, ébresztő! 🐻🐻🐻

Tetszett az írás? Leveleimből 💌 elsőként értesülhetsz az új cikkekről, fejlesztési tippekről és játékokat is szoktam küldeni! 🙂 ⬇️

Egyéb
cikkek