Számolási készség fejlődése óvodásoknál

Számolási készség, azaz “ovis matek” 

1. rész 🙂 

 

A matematika az egyik legnehezebbnek tartott tantárgy, ami már első osztályban is sok gyereknek fejtörést okoz. Néhány anyuka, apuka már előre izgul amiatt, hogy fog megtanulni a csemetéje összeadni, kivonni… Mások teljes nyugalommal várják a matekórát, mert érzik, hogy gyermekük magabiztosan mozog a számok és mennyiségek világában. A számolási készség egy kis odafigyeléssel nagyon jól fejleszthető. Nézzük is meg, hogyan! 

 

1 2 3szamolasi keszseg fejlesztese

 

A számolás (pontosabban az elemi számolási készség) óvodáskorban rengeteget érik spontán. A képességfelmérések alkalmával mégis azt tapasztalom, hogy nagycsoportos óvodások majdnem felének gondot okoz!

Sok szülő megnyugszik, amikor hallja, hogy gyermeke szépen elszámol 30-ig, 40-ig, esetleg százig, pedig ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy van számfogalma akár 5-ig is… (ilyenkor tulajdonképpen nem is számolásról beszélünk, hanem a gyerek mondja a számokat sorban, mint egy verset, de a legtöbb esetben nincs mögötte tapasztalat a számok értékéről.)

 

Figyeld meg, hasonlítsd össze!

 

Fontos, hogy már óvodás korban foglalkozzunk a számolás részterületeivel. 

Ide tartozik  például: 

  • formák megfelelő ismerete (kör, négyzet, háromszög) , 
  • megfigyelésen alapuló  összehasonlítások (alacsony, magas, könnyű, nehezebb, vékony, leghosszabb) 
  • azok a fontos kifejezések, amik nélkül szinte lehetetlen a matekórán boldogulni: ugyanannyi, több, kevesebb, összesen stb.

Szerencsére a legtöbb kisgyerek élvezi, hogy meg tud számlálni játékokat, számára kedves tárgyakat, szívesen nézegetik a pénzeket is. Nem kell hozzá csillogó-villogó kütyü, mert a hétköznapokban is körülvesznek minket a számok, az összehasonlítható dolgok. Mire figyelj?

 

szamolas ujjakkal szamolasi keszseg

 

10 dolog, ami segíti a számolási készség fejlődését

Éppen kéznél lévő tárgyak számlálása (pl. pohár, tányér) kisebbekkel.

kéz ujjainak számlálása

A kicsi számára kedves játékok, tárgyak számlálása játék közben (figyeljük meg, hány kisautó van a szőnyegen, hány állat a dupló házban). Számlálás közben  mindig mutassunk is rá a játékra, mert így könnyebb követnie a gyerkőcnek és egyúttal megszokja a sorban haladást is.

Mindennapi helyzetek (pl. öltözködés, terítés,) is kiváló alkalom a megfigyelésre, számolgatásra (Mennyi cipőt veszünk fel? Hány szára van a nadrágnak? Hány ujja van a kesztyűnek? Hányan ülünk az asztalnál? Hány tányér, pohár kell?

Számlálgatás sorban (1,2,3,4,…10) még nem igazi számolás, de mégis fontos ahhoz, hogy megjegyezzék, milyen sorrendben követik egymást a számok. 

Ismerkedés a számképekkel dobókocka és dominó segítségével, ezek is sok helyen visszaköszönnek majd. Előbb-utóbb a gyerekek ránézésre meg tudják mondani, mennyit ér a dobás.

Összehasonlítások: rövid vagy hosszú, magas vagy alacsony, könnyű vagy nehéz?

Ismerkedés a mennyiségekkel: Melyik a több – melyik a kevesebb? (Érdemes látványosan nagy különbséggel kezdeni, hogy lássátok, biztosan érti a dolgot a csemete. Azaz ne a 6 keksz az egyik tányéron – 7 keksz a másikon felállással, hanem például 1 és 7-tel: )

A kör, háromszög, négyzet formák felismerése, megkülönböztetése is része a matek tanulásának (gondoljatok csak a későbbi kerület, terület számításokra).

Matematikai műveletek megtapasztalása játék, cselekvés közben (Pl. Terítésnél van a kezében 2 kanál. “Adok neked még egyet. Mennyi kanál van összesen nálad?” (összeadás) Vagy: uzsonnánál előtte van mondjuk 4 szem szőlő. “Ha egyet megeszel, mennyi marad?” (kivonás) )

A folytatásban további “egyszerű, de nagyszerű” ötleteket hozok a számolási készség fejlesztésére

Addig is érdemes figyelnetek a Facebook oldalt is, mert a napokban új, letölthető, számolós játékkal készülök Nektek! 🙂

ovis matek minitrening

Az Ovis matek Minitréningben 6+1 olyan gyakorlatot találsz, melyekkel megerősítheted Gyermeked matematikai készségeit. 

Játékos képességfejlesztő gyakorlatok a sikeres matektanulásért, kevesebb, mint 2 fejlesztő óra áráért! 

sulistart program

Ha iskolába készültök, és szeretnél erős alapokat adni Gyermekednek, játékosan, de tudatosan, akkor Nektek szól a 

SULI START PROGRAM

Átfogó program a játékos, otthoni iskolára készüléshez

igen10 részképesség fejlesztése elméleti bevezetővel és 5-6 gyakorlattal

igen64 video Neked

igen100+ oldalnyi saját fejlesztésű segédanyag

igenZárt Facebook csoport

igennyomtatható feladatsorok

igenbónuszok

Tetszett az írás? Leveleimből 💌 elsőként értesülhetsz az új cikkekről, fejlesztési tippekről és játékokat is szoktam küldeni! 🙂 ⬇️

Egyéb
cikkek